Most ebből a szempontból korábban elvárás az érettség. Hihetetlen céltudatosság, kitartás és összeszedettség szükséges a kétszer negyvenöt percnyi írásbelire való koncentráláshoz, a vadidegen környezetben történő szóbeli helytálláshoz, és egyáltalán ahhoz is, hogy a mára már gyakran általános szakok nélkül induló középiskolák közül ki tudjuk választani a megfelelő irányultságot a gyerekeinkkel.

Tehetséggondozó tutorként sok fiatallal találkoztam, többféle oktatási intézményből. Az én tapasztalataim alapján nem a középiskola erőssége határozza meg, hogyan tudja a gyerek a képességeit kibontakoztatni az iskolában vagy az életben.

Ha a gyerekünk nem szeret kifejezetten tanulni, de van már olyan terület, ami érdekli, nem teszünk vele rosszat, ha nem ragaszkodunk a gimnáziumi tanulmányokhoz. Találkoztam olyan fiatalokkal, akik szakgimnáziumban önszántukból kis csapatot alkotva, amelyen belül tökéletesen leosztották egymás között a szerepeket, közösen találtak ki és alkottak meg világszintű versenyeken is elismert, újszerű találmányokat. Egy informatikai szakgimnáziumból például már a középiskolai évek alatt jobbnál jobb munkalehetőségekkel csábítják el az ügyesebb tanulókat. Azzal azonban számolnunk kell, hogy a szakmát adó középiskolákban a nem az iskola profiljába illeszkedő tárgyak kevésbé erősek: a szakmai területen való felsőoktatási továbbtanulás esélyes, az egyéb tantárgyak viszont sokkal kevésbé hangsúlyosak, tehát aki például jogásznak szeretne továbbtanulni egy informatikai orientáltságú intézményből, annak komoly plusz energiák bevonása szükséges.

Mindenkinek, aki szívesen és könnyen tanul, és még egy szakma felé sem köteleződött el, jó választás lehet a gimnázium. És itt jönnek a rangsorok, elitségi mutatók, HVG és egyéb listák, amelyek olvasgatása közben könnyen egy útvesztőben találhatjuk magunkat. Sok tanulmány készült már arról, hogy valóban felfelé húzzák-e az erősebb gimnáziumok a gyerekeket, az én véleményem az, hogy ez gyerekfüggő. Végül is, mi is

felvételizhetnénk a legjobban fizetett felsővezetői munkakörökbe, vagy megfeszített munkával megpróbálhatnánk bekerülni a Forbes leggazdagabbak listájába, nem igaz? Ja, hogy ez nem nekünk való? Hogy túl sok a felelősség? Ennyi munka mellett nem lenne magánéletünk? Minket nem is ez érdekel? Na, igen.

Ez nem egyenlő azzal, hogy miben tehetséges, mert ha csak nem önszántából foglalkozik éjjel-nappal valamivel, egy általános iskolás korú gyereknél a tehetségterület beazonosítása tévútra vihet, illetve ez felnőtt koráig még rengeteget változhat. Az, hogy valaki iskolai szavalóversenyt nyert még nem feltétlenül kell, hogy elvezessen a dráma tagozathoz, csak, ha kifejezetten ehhez van kedve. Lehet belőle kiváló kereskedő, jogász, tanár, szóvivő, ezernyi munkaterület van, ahol jó előadókészséggel lehet érvényesülni. A lényeg, hogy felismerjük az ehhez való affinitását, és ne bagatellizáljuk el. "A lányomat csak a barátnői érdeklik, folyton velük lóg"- jó szociális készségek, valószínűleg más közösségben is jól fog tudni érvényesülni. "Nem valami okos a gyerek, folyton csak magában rajzolgat" - erős művészi érzék, ami introverzióval párosul. Legyünk rá tekintettel, és ha lehet, ne küldjük őt az oroszlánok közé!

Ha valaki az általános iskolai évek alatt elvesztette valamiért a motivációját például a matematika tanulásához, viszont jó érzékkel szívesen végez logikai feladványokat nem kizárt, hogy egy számára megfelelő középiskolában újra szárnyakat kaphat. Az, hogy valaki a legtöbb idejét számítógépes játékokkal tölti, még nem jelenti azt, hogy jó programozó lesz, viszont azt igen, hogy jelenleg jobban szereti a négy fal közötti kihívásokat a nyílt terepen való megmérettetésnél. Az már ilyenkor is szembetűnő, hogy egy fiatal sokat és gördülékenyen beszél vagy inkább lényegre törően fogalmaz; hogy a természet, a mozgás vagy a könyvek keltik fel az érdeklődését; hogy rendszerezetten, kitartóan és lelkiismeretesen teljesít vagy a tüskevárában elbújva lázad a szülők és az oktatási rendszer ellen, esetleg külső inspirációk hatására fel-fellángolva hozza ki magából a legjobbat. Ezek a jellemzők mind támpontot adhatnak az iskola karakterének és a szaknak a kiválasztásához, melyekről leginkább a weboldalakról és az ismerősöktől szerzett információk alapján tájékozódhatunk. Az internetes fórumokon a fiatalok gyakran nagyon őszintén vallanak egy-egy intézményről. Ha vannak is szélsőséges megnyilvánulások, általában kialakítható egy egységes kép a középiskolák preferenciáiról, hangulatáról. Ha megtanulunk kicsit olvasni a sorok között, válogathatunk a versenyeredményeket előtérbe helyező és a közösségépítésre koncentráló, poroszosan irányító illetve inkább a gyerekek saját motivációjára alapozó, inkább humán és erősebben reál beállítottságú, "tanulós" és kreatív energiákra alapozó helyek közül.

Szerencsére egyre divatosabbak a kreativitást, kommunikációs, együttműködési készségeket fejlesztő foglalkozások az iskolákban. Rendkívül fontos ezeknek az úgynevezett "soft skilleknek" a fejlesztése a felnőtt életben való helytállás szempontjából, magam is tartok ezekre irányuló tréningeket. Viszont olyan fiatalnak, aki nem kifejezetten alkotó kedvű, vagy éppen ügyetlen kezű, nem javasolnék kifejezetten a kreatív alkotókészségre alapozó iskolát vagy szakot, ugyanígy a gyengébb együttműködési készségűt sem dobnám be feltétlenül egy nagyon közösség-centrikus osztály mélyvizébe, mert ott pillanatok alatt kudarcok sorozata érheti. Bár nagyon jól hangzik, hogy egy iskola kevésbé közvetít a felnőttek által meghatározott szabályokat, ezt

az erősebb belső motivációval és kontrollal rendelkező kamaszok tudják inkább előnyösen kihasználni.

A mindenből jó eredményt hozó, lelkiismeretes serdülővel szemben, aki nem igazán tudja megfogalmazni, hogy mi érdekli, de nagy valószínűséggel a legkeményebb iskolában is megállná a helyét, minden kísértés ellenére (mert bizony őt a legkönnyebb könnybe lábadt szülői szemmel már egy csúcsvezetői székbe vizualizálni) lejjebb adnám egy picit az elvárásokat, hogy ne kerekedjen felül nála a szorongás és a megfelelési kényszer, képes legyen felfedezni a saját érdeklődési területét és belső igénnyé tenni a tanulás élményét.

És akkor itt jönne a kémia, hogy elmegyünk egy csomó iskolába, és beleszagolunk a levegőbe, jól megnézzük, hogy hol vannak a miénkhez hasonló gyerekek, az ő legkedveltebb tanárához hasonló felnőttek, és hol játsszák a kedvenc számát az iskolai szünetben, de ez idén, a vírushelyzet miatt sajnos nem kivitelezhető.

Mielőtt ettől nagyon hátrányos helyzetűnek éreznénk magunkat, lássuk be, hogy minden körültekintés ellenére vagy sikerül, vagy nem a választásunk.

És mégis, mi történhet, ha nem jól választunk? Szerencsére nem ér itt véget egy fiatal tanulmányi története, iskolát, szakot váltani, ha nagyon nem jön be, később is lehetséges. Egy kevésbé sikeres tantárgyat szakkörök, különórák keretében is ki lehet egészíteni. Az egyetemi felvételire alacsonyabb általános követelmények mellett több idő marad felkészülni.  Esetleg a gyerekünk, ne adj isten, rosszul teljesít a felvételin? Maga a felvételi vizsga is lehet egy objektív mérce: ha a fiatal a korábbi eredményeihez képest itt nagyon alulteljesít, akkor nyugodjunk meg, hogy egyszerűen nem való még ilyen erős stresszhelyzetbe, tehát jobban jár, ha egy kicsit gyengébb középiskolában lesz "nagy hal", mint ha a magabiztosabb osztálytársai mögött loholna szorongva.

Visszagondolva a mi serdülő korunkra, amikor még nem volt ennyi választási lehetőség, vagy a kisebb városokra, kistelepülésekre, ahol ma sincs, ne felejtsük el, hogy olyan emberek is képesek kiemelkedő eredményekre, akik nem a listák elején álló iskolákban érettségiztek, gondolok itt például Karikó Katalinra és kollégáira. Az iskola teljesítmény alapú méricskélésénél véleményem szerint sokkal fontosabb a kiegyensúlyozott környezetben való stabil érdeklődés, önértékelés és önbizalom kialakítása, a tudás és az ismeretszerzés szeretetének elsajátítása, ami nem a következő négy-öt esztendőre, hanem jó esetben egy egész életre szól.